A múlt héten zárta kapuit az Intersolar expo Münchenben, a napelemes
szakma egykor legnagyobb találkozóhelye. Az Intersolar sok tekintetben
kiváló barométer az európai napelemes piac állapotára.
Sajnos az idén is az egyik fő "hír" a kiállítók és látogatók jelentős visszaesése volt.
A csúcsot a 2011. jelentette, ekkor a kiállítók száma 2200 felett volt. A fenti ábra még tavalyi (forrás: Photon International, 2013 augusztusi szám), azonban a trend idén sem fordult meg: a legfrissebb összegzések szerint 2014-ben már csak 1100 kiállító volt jelen.
Teljes cikk itt.
2014. június 11., szerda
2014. május 14., szerda
Napelemes világpiac, kitekintés és előrejelzések
Az év elején már összefoglaltuk,
hogy milyen volt a 2013-as év a napelemes piac szereplői számára a
világban, és hogy kik voltak a legnagyobb gyártók. Most nézzük, hogy mi
várható idén és a közeljövőben a szakmai lapok és piacelemző cégek
szerint: mekkora növekedés várható és milyen eloszlásban.
Európa már nem az első
folytatás, teljes cikk >
Európa már nem az első
folytatás, teljes cikk >
2014. április 24., csütörtök
Új rekord a napelemes hatásfokban
Panasonic új rekordot állított fel a napelemes cellák
hatákonyságában: a nagyüzemi gyártási méretű cellákban 25.6%-ot értek el
a HIT technológiával.
A korábban Sanyo által itthon is összeszerelt napelemek speciális, mono cellák, egy amorf szilícium vékonyréteggel bevonva. A Panasonic tájékoztatása szerint egyrészt a hátsó kontakttal, másrészt optikai és ellenállási veszteségek csökkentésével tudtak tovább javítani a korábbi 24,7%-os eredményen.
A Panasonic közleménye szerint a jövőben tervezik a cellák kereskedelmi gyártását is, de egyelőre nem neveztek meg várható időpontot.
forrás

2014. április 6., vasárnap
Napelemek carbon footprint-je: mennyi idő alatt térül meg energetikai szempontból?
Az utóbbi hetekben meglepően gyakran, főként a Paksi bővítéssel
foglalkozó szakmai cikkek kommentjeiben volt olvasható egy visszatérő
állítás, nevezetesen, hogy a napelemek nem is “zöldek”, mert
előállításhoz több energia kell, mint amit aztán megtermelnek. Ez hamis
állítás, számos vizsgálat szerint a napelemek néhány év alatt annyi
energiát termelnek, amennyit a teljes életciklusuk alatt rájuk kell
fordítani.
2013-ban az egyik vezető német kutatóintézet, a Freiburgi Fraunhofer intézet tanulmánya azt vizsgálta, hogy a német besugárzási adatok mellett mennyi a teljes napelemes rendszer (tehát nem csak a napelem, hanem az inverter és rögzítés is) energia megtérülése mennyi idő alatt történik. Azaz, hogy hány év alatt termeli meg a napelemes rendszer azt az energiát, ami az előállításukhoz szükséges volt. A földrajzi hely, a napos idő aránya természetesen befolyásolja ezt a számot: Németországban 2,5-3 év ez az idő. Természetesen napsütötte helyen ez jóval rövidebb, Dél-Olaszországban már másfél évnél is kevesebb.
Teljes cikk, ábrák és grafikonok: http://napelemek.blog.hu/2014/03/29/mennyire_zold_a_napelem_szendioxid_labnyom_es_energia_megterules
napelem árlista >

2014. március 19., szerda
Paks VS megújulók
A jelenlegi Paks 2 projekt támogatói részéről sokszor olyan
kijelentések és támadó, lejárató jellegű kritikák hangzanak el amik vagy
egyszerűen propaganda szövegek, vagy téves alapokon nyugszanak, vagy
olyan ismerethiányból adódnak amit orvosolni lehetne. Íme:
a teljes cikk: http://napelemek.blog.hu/2014/02/27/paks_2_versus_megujulok_az_el_nem_keszult_hazi_feladat
más: napelem nagyker
a teljes cikk: http://napelemek.blog.hu/2014/02/27/paks_2_versus_megujulok_az_el_nem_keszult_hazi_feladat
más: napelem nagyker
2014. január 29., szerda
TOP 10 napelem gyártó 2013-ban
A legnagyobb gyártók még nagyobbak lettek: a top 10 legnagyobb napelem gyártó közel 40%-kal tudtak növekedni tavaly.
Azaz tovább folytatódott a trend, hogy a nagyok tovább nőnek - ebből
következően a kis gyártók részesedése esik vissza. Nem véletlen, hogy
emiatt továbbra is nagy a csődarány köztük.
A legnagyobb gyártók között az első helyen nincs változás a 2012-es eladásokhoz képest: ismét a Yingli a legnagyobb gyártó a világon. Egyet javítva pedig és a második a Trina Solar:
teljes cikk: http://napelemek.blog.hu/2014/01/22/legnagyobb_napelem_gyartok_2013-ban_top_10-es_lista

2014. január 9., csütörtök
Erős évet várnak a világban a napelemes piacra
A Deutsche Bank piaci előrejelzése erős keresletre számít a következő
évekre a napelemes szektorban: 2014-re 46GW, 2015-re pedig 56GW összes
telepítés a várakozás.
A kiadvány egyenesen a “második aranyláz” indulásáról ír, azonban ennek motorja ezúttal már Európán kívüli piacokhoz kötődik majd. Főként Japánban, az USA-ban és Kínában számítanak jelentős bővülésre.
Továbbá sokat lendít majd a világ napelemes keresletén, hogy az eddig minimális kapacitásokkal rendelkező fejlődő országokban is egyre nagyobb ütemben építenek ki napelemekes rendszereket.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)